Kihirdették a logópályázat eredményét

Gödöllő város képviselő-testületének döntése alapján a 7241-es számú pályázat lesz a 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Gödöllő logója, arculata. A pályaművet Szalka Krisztina, gödöllői grafikus készítette – mindezt a képviselő-testületi ülés után, a Művészetek Házában megtartott sajtótájékoztatón jelentette be dr. Pappné Pintér Csilla alpolgármester.


Az Európai Unió határozata alapján 2023-ban ismét Magyarország egyik települése lehet Európa kulturális fővárosa. A címre Gödöllő is pályázik, erről még a múlt év szeptemberében döntött a képviselő-testület, amely ez év januárjában pályázatot hirdetett az eseménysorozat logójának megalkotására.
Az alpolgármester asszony elmondta, a felhívásra 183 pályázó 240 tervet nyújtott be, melyeket 2017. március 11-19. között a Művészetek Házában állították ki, ahol a lakosság is véleményezhette őket. Ezt követően egy tíz főből álló szakmai bírálóbizottság a kiírás szempontjainak figyelembe vételével, több lépcsőben választotta ki azokat a pályaműveket, amelyek Gödöllő Város Képviselő-testületének Kulturális, Sport és Nemzetközi Bizottsága elé terjesztettek, innen pedig három terv került a képviselő-testület elé, amely a 7241-es pályaműnek szavazott bizalmat, azzal a kiegészítéssel, hogy a  tervezőtől kérik a grafikában a gödöllői színek – a kék és a piros – ,valamint a nemzeti színek megjelenítését.
Mint mondta, a nyertes pályamű kiválasztásánál figyelembe vették, hogy a nemzetközi pályázatra készülő logó Gödöllő hagyományaira épít.  A fonat ugyanis egyszerre utal az egykori nemzetközi hírű szecessziós művésztelepre és az annak szellemi örökségét tovább vivő, jelenlegi Gödöllői Iparművészeti Műhelyre. A szálak összefonódása hazánk, Európa, és a művészetek egységét szimbolizálja.
A pályázók személyét mindvégig titkosan kezelték épp úgy, mint a szakmai bíráló bizottság névsorát. Ezeket szintén csak a döntést követően, a sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra.
A szakmai bizottság tagjai voltak: Kerényiné Bakonyi Eszter, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója, Buka Enikő, a Gödöllői Fréderic Chopin Zenei AMI igazgatója, Szabó Emma Zsófia, művészettörténész, dr. Újváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető-igazgatója, Fülöp Attiláné, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója, Katona-Szabó Erzsébet, iparművész, a Gödöllői Iparművészeti Műhely vezetője, Kovács Balázs, a Művészetek Háza Gödöllő igazgatója, Mészáros Beáta, a Garabonciás Színtársulat vezetője, Mészáros Judit, Gödöllő város főépítésze, Sz. Jánosi Erzsébet,  a Levendula Art Galéria vezetője.
A rendezvényen mutatták be a „Gödöllő 2023- Európa Kulturális Fővárosa” pályázat szakmai vezetőjét, L. Péterfi Csabát, és a művészeti vezetőt, Kovács Balázst. A programmal kapcsolatos feladatokat mindketten tiszteletdíj nélkül látják el. 
L. Péterfi Csaba ismertette a pályázattal kapcsolatos feladatokat és annak a folyamat menetét, amelynek során 2018. decemberében Brüsszelben megszületik a döntés, hogy 2023-ban melyik település viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet, majd röviden szólt a tervezett kulturális fejlesztésekről. Ezek között kiemelt helyen szerepel, hogy Gödöllő főterének átalakítása során a terület egy állandó szabadtéri színpaddal gazdagodik, új művészeti teret hoznak létre a felújítás alatt lévő Testőrlaktanya épületében, és szeretnék megteremteni ennek lehetőségét az art deco stílusban épült Bezsilla-villában is, ahol a város tervei szerint hazánk első és egyetlen art deco múzeumát alakítanák ki. Mindezek mellett fontosnak tartják, hogy még jobban bevonják a város kulturális életébe a felújított Királyi Várót. L. Péterfi Csaba elmondta, a  „Gödöllő 2023- Európa Kulturális Fővárosa” program szlogenje: „Gödöllő jó hely”, ami Csányi István előadóművész egyik kijelentése.
Kovács Balázs, a program művészeti vezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt, miért is tartja méltónak Gödöllőt az Európa Kulturális Fővárosa címre. A felsorolást néhány adattal kezdet, amely jól mutatja a város gazdag és színes kulturális életet. Ezek szerint 2016-ban Gödöllőn több mint 700 kulturális program valósult meg, 12 kiemelt helyszínen. A város 12 fesztivál, köztük a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválnak, és a Nemzetközi Hárfafesztiválnak, adott otthont, s több, mint 60 000 jegyet adtak el a különböző színházi, tánc, zenei, és irodalmi előadásokra. Mint mondta a következő időszakban a programkínálat tovább bővül, idén, első alkalommal kerül megrendezésre például a Díjnyertes magyar filmek hete. Mint mondta, fontosnak tartják, hogy a „Gödöllő 2023- Európa Kulturális Fővárosa” pályázattal megszólítsák a fiatalokat itthon és külföldön, Gödöllő egyébként is fontosnak tartja a megvalósítás során a testvérvárosok bevonását.