Átadták a külsőleg teljesen megújult Várkapitányi lakot

Délután átadták a külsőleg teljesen megújult Várkapitányi lakot – közismertebb nevén Testőrlaktanyát – amiben október 28-án, szombaton reggel megnyílik a Karácsonyház. Az ünnepségen Gémesi György polgármester ismertette az épület történetét, valamint azt a folyamatot, ami azóta zajlott le, hogy 2010-ben az önkormányzat megvásárolta a korábbi tulajdonostól annak érdekében, hogy megmentse a pusztulástól.


A képviselő-testület a szakaszos helyreállítást saját forrásból kezdte meg, amihez három pályázat során a Nemzeti Kulturális Alaptól összesen 16 millió forint támogatást kapott.
Mint elhangzott, a teljes projektköltségek eddig 210 millió forintot tesznek ki, ami magába foglalja az I. ütemben megtörtént alapozás megerősítését, a II. ütemben lezajlott tető újraépítését és a fafödémek helyreállítását, valamint a III. ütemben elvégzett szerkezeti erősítéseket és a homlokzati helyreállítását. A munka nem ért véget, jövőre a belső terek helyreállításával folytatódik.
A rendezvényen Gémesi György és Mészáros Judit főépítész köszönetet mondtak mindazoknak akik az elmúlt években munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az épület megmeneküljön a pusztulástól és megtörténhessen a szakszerű helyreállítás.
Az ünnepséget követően a résztvevők bepillanthattak a holnap megnyíló Karácsonyházba, aminek a vezetőjének, Kruták Zsófiának Gémesi György jelképesen átadta az épület kulcsát. Az évek óta nagy sikerű kezdeményezés idén a Várkapitányi lakban kapott helyet, s október 28-tól december 31-ig várja a látogatókat. A Karácsonyház idén is felvonultatja a karácsonyi dekoráció valamennyi kellékét, látogatói megismerhetik a legújabb trendeket, de a régi ünnepek hangulatát megidéző tárgyakat is megtalálják a különleges helyszínen.
Kruták Zsófia, aki minden esztendőben meglepetéseket készít a látogatók számára, idén, illeszkedve a barokk környezethez, a Magyarországon található legidősebb karusszelt, azaz körhintát hozta el az épület elé, amit a nyitástól egy héten át kipróbálhatnak majd a látogatók. Mindezek mellett a Karácsonyházban kézműves és családi programok is lesznek, s szintén újdonság, hogy fotópontokat alakítottak ki azok számára, akik szeretnék megörökíteni a látogatást.