Aranyeső Gödöllőnek

Arany minősítésekkel és különdíjakkal tértek haza a Gödöllő Táncegyüttes (GTE) tagjai az 5. Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyről, amit október 28-án Rákospalotán tartottak.

A versenyen, ahol közel száz produkciót mutattak be, a Bakonyi Erika, Tombor Bea, Hahn-Kakas István és Szilágyi Zsolt összetételű zsűri "Aranykeszkenős táncos" és "Aranypaszományos táncos" minősítésekkel, illetve különdíjakkal ismerte el a legkiválóbb produkciókat. Az aszódi Podmaniczky AMI tagozataként működő GTE legeredményesebb párosa, Wágner Szilárd és Sápi-Tóth Sarolta amellett, hogy immár másodszor szerezte meg az arany minősítést, különdíjat is kapott a szabadon választott kalocsai tánc stílusos bemutatásáért. Aranykeszkenős táncos címet nyert még Wágner Melinda, párja, Kerekes Balázs pedig Aranypaszományos elismerést kapott. A Nyikos András-Erőss Hajnalka páros a zsűri különdíját kapta. A GTE-csapat tagja volt még a Kiss Balázs-Bartók Emese páros is.
A verseny a szarvasi országos megmérettetés válogatója is volt egyben, ám arról csak a harmadik regionális versenyt követően döntenek majd, hogy az arany minősítést szerzett táncosok közül kik indulhatnak az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület versenyének döntőjében.