November 18-án az Erzsébet-bállal zárul a GödöllŐsz Fesztivál

Az idén harmadik alkalommal megrendezett, két hónapon át tartó eseménysorozat közel 70 programmal várja az érdeklődőket. A GödöllŐsz középpontjában Erzsébet királyné áll, akinek születése 180., illetve koronázásának 150. évfordulójára emlékeznek – közölte Gémesi György, Gödöllő polgármestere az Orient Rádióban.


Három évvel ezelőtt fogant meg a gondolat, hogy az őszi kulturális rendezvényeket, zenei és színházi többletprogramokkal kiegészítve egy fesztivál fogja össze ‒ mutatott rá Gémesi György.
Mint azt a polgármester kifejtette, a programsorozatban gödöllői kulturális csoportok és műhelyek vesznek részt, de vendégelőadások is gazdagítják a kínálatot. A 2017-es tematikus esztendő Erzsébet királynéra fókuszál, hiszen idén születésének 180., illetve koronázásának 150. évfordulójára emlékeznek.
November 17-től látható a Gödöllői Királyi Kastély új időszaki kiállítása is, amely Erzsébet királyné ruháinak hiteles rekonstrukcióit vonultatja fel.
A GödöllŐsz Fesztivál lezárása a kastélyban november 18-án megrendezendő III. Erzsébet-bál, amely megidézi a monarchiát, az akkori boldog békeidőknek nevezett időszakot és annak szellemiségét. A bál bevételét minden évben jótékony célra fordítják a szervezők, 2012-ben a Peter Cerny Alapítványt, 2014-ben a Magyar Mentőmotor Alapítványt támogatták, idén pedig a Habsburg Eilika Alapítvány lesz a kedvezményezett.
A polgármester kitért arra is, hogy Gödöllő nemcsak a várost, hanem az egész térséget kiszolgálja kultúrában, 150-200 ezer embernek biztosít magas színvonalú kikapcsolódási lehetőséget. Gémesi György úgy véli, a GödöllŐszhöz hasonló események az Európa Kulturális fővárosa 2023 cím elnyeréséhez is közelebb viszik a várost.
orientpress.hu