A Fidesz szerint pár százezer forinton múlhat a közel 5 milliárd forintos kiemelt állami támogatású uszoda sorsa

A képviselő-testület tegnapi ülése iránt nagy érdeklődést tanúsított a Fidesz által támogatott média, mint az Echo TV, a Demokrata és a Pesti Srácok. Az ülés kezdete előtt a képviselők joggal gondolhatták azt, hogy a nagy figyelmet a „betelepítési” és „Soros-terv” téma ébresztette, amelyekről a kormánypárti képviselők önálló indítványt terjesztettek elő. Az idei költségvetés tárgyalása előtt azonban megérkezett Vécsey László országgyűlési képviselő is, akit nagy örömmel köszöntött Gémesi György polgármester, hiszen négy év alatt második alkalommal jelent meg az önkormányzat vezető testületének ülésén az egyébként állandó meghívott politikus. Azonnal kiderült, hogy a fideszes képviselők költségvetési módosító indítványai miatt érkezett, amikkel az előterjesztés vitájában az uszoda beruházás került középpontba.


A fideszes képviselők és a fideszes honatya többször is említették, hogy ennek a hatalmas, 4,6 milliárd forintos beruházásnak örülnie kellene a városnak. A közel 3200 település szinte mindegyike örülne is ilyennek, Gödöllő azonban szerintük akadályokat gördít a megvalósítás útjába.
Gémesi György ekkor megkérdezte, hogy milyen akadályokat gördített a város a beruházás elé, hiszen az önkormányzat eddig minden tőle telhetőt megtett annak megvalósulásáért. Módosította például a helyi építési szabályzatot, éppen az uszoda beruházás megvalósítása érdekében. Vécsey László viszont négy év után most először adott tájékoztatást a projektről. A múlt évben az önkormányzat városfejlesztési bizottsága kérte a város országgyűlési képviselőjét, hogy ismertesse a beruházás helyzetét, de a meghívást akkor levélben visszautasította, mondván, nem ő a beruházó, tehát a bizottság forduljon a beruházó Nemzeti Sportközpontokhoz.
Az állami forrásból megvalósuló nemzetközi versenyekre alkalmas uszoda építését még 2014. március 6-án jelentette be Vécsey László és azt ígérte, hogy ez 2015-ben elkészül. Igaz, akkor még 3 milliárdos beruházásról beszéltek. A munkálatok azóta sem kezdődtek el, a tervezett költségek azonban már 4,6 milliárd forintra rúgnak, de csak az első ütemben. Közben ugyanis kiderült, a fejlesztésnek lesz egy második üteme is, aminek a költségei jelenleg ismeretlenek a közvélemény előtt.
Vécsey László azt hozta fel, hogy az uszoda területéből kivont közel 1800 négyzetméter akadályozza az uszoda fejlesztését. Ez azért érdekes, mert a kivonás még 2015-ben történt jogszabályi előírás alapján. A telekkialakítás éppen a beruházó kérésére történt, ekkor derült ki, hogy a szóban forgó terület kikerülne az állami tulajdonból.
A Rákos-patak menti közterületi sávra funkcionálisan azért van szükség, mert a város egy, az Alsópark gyalogos megközelítésére, és a térségi kerékpáros infrastruktúra átvezetésére szolgáló sétányt tervez megvalósítani, amely a Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése által elfogadott Rákos-patak Völgye Térségfejlesztési Koncepcióban és Stratégiai Programban is kiemelt szerephez jut. A területre egyértelműen közfeladat ellátása miatt van szükség,
2017 júniusában Vécsey László maga nyilatkozta azt a Szilas TV-ben, hogy „ez az uszoda beruházás, állami területen, kiemelt kormányberuházás keretében, tehát mindenféle helyi szándékot, vagy esetleges késleltetési lehetőséget kizárva valósul meg…. Ez egy teljes mértékben állami beruházás… Ez egy kiemelt állami beruházás, ami megy maga útján.”
Azt is nyilatkozta, hogy az ősszel megkezdődik az uszoda építése és neki egy ciklus alatt sikerül felépíteni Gödöllőn az uszodát. Most, a választások előtt, sajnos az látható, hogy az uszoda beruházásból eddig semmi nem valósult meg és ezt talán valahogy ki kell magyaráznia a képviselőnek. Vajon miért nem történt meg még egy kapavágás sem? Ezért kellett ilyen hirtelen a képviselő testület elé hozni ezt a dolgot?
A polgármester egy korábbi, az uszoda beruházás helyzetéről érdeklődő levelére azt válaszolta Vécsey László, hogy a polgármester forduljon a minisztériumhoz. Ő ezt meg is tette. Seszták Miklós miniszternek 2017 decemberében írt levelet, amiben azt tudakolta, hogy miben tudja a város elősegíteni az építkezést, illetve mondják meg pontosan azt, hogy mi az, amiben a város azt akadályozza, hiszen a városnak is fontos, hogy felépüljön az uszoda. A levélre a mai napig nem érkezett válasz.
Simon Gellért és Vécsey László is arról beszéltek, hogy a patak parti terület város általi megvételének pár százezer forintos költségén múlik a 4,6 milliárdos beruházás sorsa. Gémesi György erre azt válaszolta, sajnálatos, hogy a két képviselő sem tudja megmondani, pontosan mekkora összegre van szükség, mert arról csak hasra ütésszerűen beszélnek. Ha jelzik a konkrét összeget, ő azonnal összehívja a képviselő-testület rendkívüli ülését és az önkormányzat megvásárolja a földterületet, ha annak az árát a városi költségvetésből ki lehet gazdálkodni. Készek ezzel is elősegíteni, hogy az uszoda építése végre valóban elindulhasson. Megemlítette, s ennek az országgyűlési képviselő sem mondott ellent, hogy költségvetést módosító javaslatokat akár az önkormányzatoknál, akár az országgyűlésben konkrét számokkal és azok forrásával kell megjelölni.
Szintén felhozták a fideszes képviselők, hogy az uszoda közúti csatlakozásában megépítendő körforgalom előírása is akadályozza a beruházást, holott azt saját szakértőik is szükségesnek találták. Sőt, a fideszes önkormányzat képviselők is megszavazták, hogy már az első ütemben meg kell építeni a körforgalmat.
Gödöllő saját forrásaiból, költségvetése részarányában ötmillió forinttal járul hozzá a körforgalom megépítéséhez. Bár a fideszes képviselők ennél többet kérve 2,7 milliárd forintos fejlesztési keretre hivatkoztak, tudni kell, hogy a város csak az átmenetileg szabad pénzügyi keretét kamatoztatja, azokat a költségvetési év során fokozatosan fordítja a betervezett kiadásokra.
Gémesi György megerősítette: a város eddig is minden segítséget megadott, ha arra szükség volt a beruházáshoz. Egyébként arra is van lehetőség, hogy a patak parti terület állami tulajdonban maradjon, s az önkormányzat vállalja a karbantartását.