Ifjú tehetségeink hangverseny

A Gödöllői Királyi Kastély lovardájában rendezték meg vasárnap kora este az Ifjú tehetségeink hangversenyt, aminek során a Gödöllői Fréderic Chopin Zenei AMI kiváló növendékei a Gödöllői Szimfonikus Zenekarral léptek színpadra, és mutatták be tudásukat.


A kezdeményezés, hogy az intézmény legtehetségesebb növendékei egy nagyszabású koncert keretében mutatkozzanak be, és adhatnak elő versenyműveket, még 2002-ben indult el, s azóta sok kiváló fiatal zenészt ismerhetett meg a gödöllői közönség. Az elmúlt több, mint másfél évtized alatt több olyan zeneiskolai növendék játszott ezen a rendezvényen, aki azóta ismert művésszé vált, mint például Langer Ágnes, vagy éppen a Zeneművészeti Egyetemen tanulva ezen az úton halad, mint például Albert Julianna és Eszenyi Zsombor.
Az ide koncerten Hiripi Abigél (oboa), Kristóf Kata (hegedű), Kömüves Júlia és Kömüves Mária (hegedű), Baji Boglárka (furulya), Ella Dorottya (fuvola), Szécsényi Nagy Rudolf (zongora) Pálhegyi Ármin (zongora) Albert Anna (fuvola), Sivadó Anna (hegedű), Nagy Balázs (ének), Berkó Domonkos (klarinét) és Juniki Noémi (fuvola) lépett a közönség elé. A Gödöllői Szimfonikus Zenekart Dobszay Péter vezényelte, a műsorvezető Czelleng Réka volt.