Átadták a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjakat és a „Gödöllő Talentum díjat

Városunkban hagyomány, hogy a tanév végén adják át a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjakat a gödöllői oktatási intézményekben dolgozó kiemelkedő pedagógusok munkájának elismeréseként, valamint ekkor kerül sor a „GÖDÖLLŐ TALENTUM” díj átadására is, amit olyan fiatal személy kaphat, aki a város kulturális, művészeti, oktatási vagy sportéletében, valamint tanulmányi eredményei során ért el kiemelkedő eredményt és hozzájárult Gödöllő város jó hírneve növeléséhez.


 Az ünnepségre június 19-én este a Művészetek Házában került sor, ahol mindezek mellett a Polgármesteri Ezüstérem átadásokra, valamint a Szolgálati emlékéremre, aranydiplomára, gyémántdiplomára és vasdiplomára jogosultak köszöntésére is sor került.
Gödöllő képviselő-testülete idén a Gödöllő Gyermekeiért és Ifjúságáért díjat dr. Faust Dezsőné nyugalmazott óvodavezetőnek, elismerve a néphagyományőrző szemléletű óvodai nevelés iránti elkötelezettségét, kiváló szakmai felkészültségét, több évtizedes hivatástudattal végzett tevékenységét, és dr. Fancsovitsné Bőjtös Zsuzsanna tanárnak, a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban több évtizedes, hivatástudattal, kiváló szakmai felkészültséggel végzett munkája elismeréseként ítélte oda.
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda szakmai közössége, a nevelés, oktatás területén, példaértékű, kiváló szakmai színvonalú hivatástudattal végzett tevékenységéért, a Gödöllői Palotakert Óvoda szakmai közössége, pedig az óvodai nevelés területén példaértékű, kiváló szakmai színvonalú hivatástudattal végzett tevékenységéért vehette át a rangos városi díjat.
Gödöllő Város Önkormányzata 2015-ben alapította a Gödöllő Talentum díjat, amit idén Hanzl Lilla Zsófiának ítélt oda a képviselő-testület, elismerve a sportéletben, valamint a tanulmányaiban elért kiváló, példaértékű teljesítményét.
Polgármesteri Ezüstérem kitüntetést idén ketten vehettek át: Kissné Papp Gabriella, aki másfél évtizedes iskolavezetői tevékenysége, valamint a gödöllői premontrei gimnázium közel egy évszázados történelmi értékeinek megőrzése és ápolása érdekében végzett lelkiismeretes munkájáért, valamint Varga Ildikó, az Erkel Ferenc Általános Iskolában lelkiismeretes, hivatástudattal végzett igazgatói tevékenységéért részesült a polgármesteri elismerésben. A díjakat Gémesi György polgármester adta át.
A rendezvényen nyugdíjba vonulásuk alkalmából köszöntötték a Szolgálati Emlékéremre jogosultakat: Bencze Annát, Kóczián Jenőt, Mechlerné Gajdár Ibolyát, Nagyné Zsolnai Juliannát, Szabó Tamásnét, Ternákné Gábori Gabriellát, Tóth Ildikó Zsuzsannát, Zahoreczné Horváth Ágnest és Zsinkó Endre Tibornét. Arany diplomára jogosult pedagógusaink idén: Bamberger Károlyné, Bencsik Ernő, Bereczky Mária, Dolányi Sándor Istvánné, Fülöp Dezső András, Kovácsné Gulyás Rozália, Táborszki Jánosné és Tüske Józsefné; Gyémánt diplomára jogosult: Szatmári Piroska és Horváth Antalné; Vas diplomára jogosult: dr. Fábri Mihály és Köles Péter.
A díjazottak tiszteletére a Club Színház adott ünnepi műsort.

Dr. Faust Dezsőné, az Egyetemi óvoda egykori vezetője abban a társadalmi korszakban vállalta fel, dolgozta ki a magyar néphagyományőrzés óvodai modelljét, amikor a"szocialista embertípus" kinevelése volt a hivatalos elvárás és a hagyományápolás ezzel sok tekintetben nem volt összeegyeztethető. Szerencsére az óvodások, a szülők támogatása és a pozitív visszajelzések erőt adtak a folytatáshoz és ma már méltán mondhatjuk, hogy dr. Faust Dezsőné és csapata "iskolát teremtett". Felsőfokú tanulmányai Kecskeméten végezte kitüntetéssel, itt kapta meg diplomáját.

1965-ben került Gödöllőre, ahol először a Ganz Gyár Óvodájában, majd az Agrártudományi Egyetem Óvodájában dolgozott később pedig a VI. sz. Napköziotthonos Óvoda vezetője lett, majd 1999-ben az Agrártudományi Egyetem Óvodájának vezetőjeként vonult nyugdíjba.
1985-től számtalan szakmai publikációja jelent meg a néphagyományőrzésnek az óvodai nevelésbe történő beillesztéséről. A cikkek hatására jöttek létre az intézmény ma is tartó külhoni kapcsolatai. A Néphagyományőrző Óvodai Program 20 éves.
Mindezek mellett közoktatási szakértőként számtalan szakmai anyag véleményezésében vett részt, nevéhez kötődik többek között az első országos találkozó szervezése Gödöllőn, a NÓP bemutatására (1998-ban) amikor is 750 óvodapedagógus – köztük külhoniak is - vettek részt a rendezvényen. Számtalan országos szakmai találkozó szervezésében végzett jelentős munkát, országos konferenciákon tartott előadásokat. Több szakmai szervezetnek tagja volt, amelyekben vezető szerepet is vállalt. Munkáját a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Rektori dicsérettel, és Kiváló munkáért kitüntetéssel ismerte el, valamint 1985-ben Arany János Pedagógiai díjat, 1998-ban Pedagógus szolgálati emlékérmet, 2000-ben Brunszvik Teréz díjat kapott, idén pedig Barsi Ernő emlékérmet vehetett át.

Dr. Fancsovitsné Bőjtös Zsuzsanna az 1990-es évek legelején, egyetemi tanulmányai idején költözött Gödöllőre. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1993-ban szerzett agrármérnöki, illetve mérnöktanári végzettsége után előbb az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet. 1994-ben lett a két évvel korábban újraindult Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium tanára, ahol hamar kitűnt szervező és közösségformáló tevékenységével. Munkájában éppúgy fontosnak tartotta a magas színvonalú, korszerű szaktanári feladatokat, mint a hagyományápolást, értékőrzést. Az ő nevéhez kötődik az iskola Teleki Pál nevét viselő földrajz szaktantermének létrehozása. Nagy odaadással fényképezte és rendszerezve dokumentálta a közel száz éves múltra visszatekintő intézmény ünnepeit, kirándulásait, sporteseményeit éppúgy, mint a mindennapi iskolai életet. 1994-től egészen 2017-ig fáradhatatlan munkabírással és nagy igényességgel szerkesztette a Premontrei Gimnázium évkönyveit. Örömmel szervezte a külföldi és belföldi kirándulásokat. Magas követelményeket állító, igényes szaktanár. Tanítványai sikeresen szerepeltek a különböző tanulmányi versenyeken, köztük a legrangosabb megmérettetésen, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen is. Mentortanári minőségében megbízható, professzionális támogatóként segítette a jövőbeli tanárok gyakorlatát. 2001. augusztusában – Kissné Papp Gabriellával közösen – Vancsó Imrénétől vette át a Premontrei Gimnázium igazgatóhelyettesi feladatait, melyet több mint másfél évtizeden keresztül, egészen 2017. decemberéig ellátott. 2013. január és augusztus között, illetve a 2014/15. tanévben megbízott igazgatóként vezette az iskolát, a gimnázium korábbi vezetőinek szellemiségét és az intézmény nemes hagyományait ápolva. Igazgatója, Bárdy Péter – hosszan tartó betegsége idején – nyugodt szívvel hagyta rá teendőit. Mindezek mellett 2004-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen közoktatási vezetői szakirányú végzettséget, majd 2005-ben szakértői szakvizsgát tett. Felkészültségét, pedagógiai tudását, iskolavezetői tapasztalatát pedagógiai szakértőként, szaktanácsadóként is kamatoztatja.

A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda szakmai közössége immár 25 éve szolgálja Gödöllő lakosságát. Az iskola újjászervezése Szecsődi Péter plébános atya segítségével kezdődött és az 1993-ban indult építkezési folyamat azóta is változatlan irányvonalak mentén halad: az iskola a gyermekek keresztény szellemben történő oktatását, nevelését tűzte ki célul. Az itt dolgozó pedagógusok elkötelezték magukat a keresztény életforma mellett és hivatásukat is ebben a szellemben kívánják megélni. A felmerülő kihívásokkal szemben szilárd alapelveik mentén, együtt lépnek fel. A nevelők egysége pedig biztonságot sugároz a diákok és családjaik felé. A keresztény szemlélet komoly mesterségbeli tudással párosul, az itt dolgozó pedagógusok szakmai tudásukat folyamatosan fejlesztik, módszereiket, oktatási és nevelési eszközeiket megújítják. Ezt bizonyítják a jó középiskolai felvételi eredmények, a tanulmányi és sportversenyeken szerzett szép helyezések, az országos kompetenciaszint-mérés eredményei (járásunkban és környékén egyedül ez az iskola szerepel a 100 legjobb eredményű intézmény között). Tizenkét éve bővült a paletta a tagóvoda létrehozásával.

A Gödöllői Palotakert Óvoda szakmai közössége a természeti adottságokat kihasználva és arra építve készítette el óvoda pedagógiai programját, melynek pillérei a játék, a külső világ tevékeny megismerése, hagyományaink tükrében. A nevelés egyik leghatékonyabb eszköze a játék. A helyi viszonyok ismeretében olyan életmódszervezés sikerült kialakítani, amelyben a gyermeket körülvevő környezet szerepe a meghatározó. A heti rendszerességgel szervezett túrák, kirándulások, séták során a gyerekek nyitottan és rugalmasan reagálnak a környező világ ingereire. A körforgás és az ismétlődések egybefonódott hatására fokozatosan képessé válnak ezen ingerek cselekvő és kísérletező feldolgozására. Így lehetőséget kínálnak a szociális tanulás játékban történő megvalósulására, hiszen korán átélhetik az aktív tevékenykedést, kísérletező tapasztalatszerzést és az önálló megoldás élményét. Mindez elősegíti személyiségük fejlődését, alakulását, kibontakoztatását is egyaránt. Hagyományaik, ünnepeik egymásba fonódása is lehetőséget teremt a gyermek időbeli tájékozódásának elősegítésében az ünnepekre való készülődés, azok váltakozása révén. A mozgás is kiemelt szerephez jutott az óvoda életében. Már 3 éve foglalkoznak az óvodáskorú gyermekek mozgását célzó újszerű megközelítésével. Célként tűzték ki egy jövő orientált fejlődésközpontú mozgásprogram kidolgozását, melynek három legfontosabb eleme a kooperáció, kommunikáció és kreativitás. Az intézményben szakmai munkaközösség és egy munkacsoport működik. A „Dráma” munkaközösség célja a nevelőmunkák gyakorlati megsegítése a drámapedagógiai eszközök bevonásával. Ennek érdekében részt vesznek a városi munkaközösség által szervezett közös továbbképzéseken, valamint belső csapatépítő alkalmakat tartanak mentálhigiénés céllal. Másik munkaközösségük a „Kreatív Műhely” melynek feladata azoknak a kreatív, fejlesztő játékoknak az elkészítése, melyek segítik az óvodáskorú gyermekek sokoldalú fejlesztését. Cél: azoknak a kollégáknak a megsegítése, akik újonnan érkeztek.

Hanzl Lilla hat évesen súlyos betegséggel küzdött meg a Tűzoltó utcai Gyermekklinika onkológiai osztályán. Az általános iskolát csak úgy kezdhette el, hogy éppen nem járhatott közösségbe. Gyógyulása óta azonban nagyon szeret iskolába járni, kitűnő tanuló, több tantárgyból dicséretes. Orvosnak készül, terve megvalósításában a Török Ignác Gimnáziumban magas szintű kémia- és biológia fakultáció segíti. Gyógyulása érdekében a műtéteket végző sebészorvos annak idején egy tanácsot adott neki: vívjon! A tanácsot követve immár nyolc éve tőrözik. Első országos bajnoki érmét a GEAC színeiben szerezte 2013-ban, egy csapat bronzérmet. Ugyanakkor aranyérmes lett a Vidékbajnokságon és a Diákolimpián is. A folytatásra sem kellett sokat várni: egyéniben is megszerezte az országos bajnoki bronzérmet a következő évben. Az országos bajnokságon eddig tizenkét érmet szerzett: egyéniben ezüstérem a legjobb eredménye, csapatban aranyérmes. Diákolimpia országos döntőt hatszor nyert egyéniben, háromszor csapatban. 2014 óta tagja a magyar válogatottnak. 2016-ban kétszer is dobogós volt világkupán: a szlovákiai Somorján aranyérmes csapat tagjaként, míg a romániai Szatmárnémetiben bronzérmesek lettek.
2017-ben a négyfős magyar válogatott tagjaként a bulgáriai Plovdivban megrendezett Európa-bajnokságon ötödik helyezést ért el. Lilla négy egymást követő évben nyerte el eddig az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Magyarország Jó Tanulója Jó Sportolója elismerő oklevelet. De jutott már be matematikai csapatverseny országos döntőjébe, és kilenc évig - amíg ideje volt rá - fuvolázott a gödöllői zeneiskolában.