Fuszenecker Ferenc és az Arpeggio Gitárzenekar a Gödöllő Kultúrájáért-díj idei kitüntetettjei
Fuszenecker Ferenc fotóművészt és az Arpeggio Gitárzenekart (vezetője Kósáné Szabó Beáta) tüntette ki az idén a képviselő-testület a Gödöllő Kultúrájáért-díjjal. Az elismeréseket a magyar kultúra napja alkalmából a Petőfi Sándor Művelődési Központban január 21-én rendezett ünnepségen adta át dr. Gémesi György polgármester. Az ünnepségen vette át az oktatási tárca Aranykatedra emléplakettjét Zadravecz Terézia óvodapedagógus és Vargáné Korchma Fruzsina zenetanár.
Gémesi György ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a magyar kultúra értékeinek megőrzéséért, átörökítéséért. Gödöllő ezt az ügyet mindig kiemelten kezelte; a helyi műhelyek értékteremtő tevékenysége hazánkban és a határon túl is elismerésben részesül.
Fuszenecker Ferenc 20 éves korában, 1964-ben kezdett fényképezni. 1972-ben, táncházakban készült képeivel aratja első sikereit. 1980-tól tagjai közé fogadja a Magyar Fotóművészek Szövetsége. Egyre inkább a szociológiai témák foglalkoztatják. 1986-ban művei megjelennek a Találkozások című, kortárs fotóművészeket bemutató kötetben, majd 1990-ben a Találkozások II. című albumban. 1987-ben elnyeri az idős emberek életét megörökítő tanulmányához a Művelődési és Közoktatási Minisztérium alkotói támogatását. Ezekben az években fényképezte a jeltelen sírokat. E fotókból született a 301-es parcella kiállítása. 1991-ben alapító tagja a Gödöllői Duflex Fotográfiai Stúdiónak. 1998-ban a kortárs magyar fotográfusok műveit bemutató Fényképtár sorozatban jelent meg a Fuszenecker Ferenc munkásságát bemutató album. Ez ideig 15 önálló kiállítása volt főleg Budapesten és Gödöllőn. 1998 óta a gödöllői G5 alkotócsoportban dolgozik, ezen belül megalapította a Mozgókép Alkotóműhelyt. 1997-től kezdett videofilmeket készíteni.
Az Arpeggio Gitárzenekar 1992-ben alakult a Chopin Zeneiskola gitártanszakán, amikor Kósáné Szabó Beáta Valastyán Tamással és néhány lelkes tanítvánnyal elhatározta, hogy a gitármuzsika népszerűsítésére zenekart szervez. Repertoárjukban elsősorban reneszánsz, barokk és modern művek szerepelnek. Az együttes többször ad jótékonysági hangversenyt is. 1995-ben az addigi repertoárjukból hangkazettát készítettek, 2000-ben pedig elkészült részben önerőből, részben szponzori támogatással a zenekar CD-je. 2006-ban új műsorral készült el második CD-jük. Szerepeltek már Németországban és Olaszországban is, 2004-ben pedig városunkat és a zeneiskolát képviselték a VIII. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon Malmőben és Koppenhágában. 2006-ban Gödöllő belgiumi testvérvárosában, Turnhoutban léptek fel.