Gödöllő

Városi Információs Portál

Alapértelmezett verzió English version
Polgárok Turizmus Ügyintézés Gazdaság Hírek
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
 1  2  3  4  5  6  7
 8  9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2008.03.06 18:52
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége állásfoglalása a HÉV tervezett járatritkításáról

Budapest, 2008. március 5., szerda (OS) - A Magyar Önkormányzatok Szövetsége példa nélkülinek és elfogadhatatlannak tartja azt, hogy a BKV az év elején jelentős díjemelést hajtott végre, ennek ellenére közlekedési szolgáltatások drasztikus csökkentését tervezi.

Megállapítja, hogy a HÉV, mint elővárosi közforgalmú vasút a 90-es évek elején a BKV részeként, vagyonátadással került a főváros tulajdonába, azaz a főváros felvállalta a budapesti helyi közlekedéssel együtt, a HÉV által biztosított helyközi közlekedési szolgáltatásokat is. A helyi közlekedésről az önkormányzati törvény rendelkezik, amely szerint az a települési önkormányzat feladata. A helyközi közlekedés biztosítása állami feladat. A kötött pályás közlekedés biztosításáról a vasúti közlekedésről szóló törvény rendelkezik, mely szerint a vasutak, így a HÉV működtetéséért a gazdasági és közlekedési miniszter a felelős. Feladatát közszolgáltatási szerződés keretében elvégeztetheti a vasút tulajdonosával, esetünkben a HÉV tulajdonosával, a fővárossal. A vállalkozó, jelen esetben a főváros, a bevétellel nem fedezett költségeinek a központi költségvetésből történő megtérítésre jogosult.

Megállapítja, hogy e tárgyban a tizenhat érintett települési önkormányzatnak a HÉV működtetésében nincs feladata, az az állam és a tulajdonos főváros kötelessége. A jogszabály szerint a főváros kötelezettsége a HÉV-et működtetni, ennek fejében költségvetési támogatásra jogosult.

Megállapítja továbbá, hogy a főváros a helyi közlekedés támogatására, melynek a jogszabály szerint a HÉV is része, 2004-ben közel 6 milliárd, 2005-ben közel 12 milliárd, 2006-ban és 2007-ben valamivel több, mint 32 milliárd forint kiemelt támogatást kapott, 2008-ra az előirányzat nem kevesebb, mint az előző évben.

Megállapítja, hogy a teljesítménycsökkenés nemcsak az agglomerációból Budapestre, hanem a fővárosból az agglomerációba utazókat is sújtják.

Aggodalmát fejezi ki, hogy az intézkedés a leszakadó, nem terhelhető réteget sújtja, a nyugdíjasokat, akik valamilyen okból rendszeresen utaznak valamely agglomerációs település és a főváros között, sújtja továbbá azokat a szülőket is, akiknek gyermeke nem lakóhelyén, hanem Budapesten vagy az agglomerációban tanul.

Aggodalmát fejezi ki, hogy az előterjesztők nem számoltak a következményekkel, a növekvő gépkocsi forgalommal, a környezet és az utak fokozottabb igénybevételével, a balesetek számának növekedésével. A javaslat kidolgozásánál nem vették figyelembe az igényeket és nem készült környezetvédelmi hatástanulmány, nincs egységes bérletre vonatkozó elképzelés, arra viszont jelentős pénzeszközöket fordítottak, hogy hogyan lehet ráerőszakolni az érintettekre.

Ellentétesnek tartja az uniós elvárásokkal, a kohéziós politikában megfogalmazott elvekkel, az elérhetőség és a mobilitás javításának irányával.

Dr. Gémesi György

elnök

 



Látogatottság: 2484
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése


Copyright © 2010
Gödöllő Város Önkormányzata
Adatvédelem|Médiaajánlat
Impresszum|Technikai információk|Oldaltérkép
Powered by Webgyár
Design by Monokrome Vision