Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóján
Gödöllő - hagyományaihoz híven - méltósággal emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulójáról. A városi ünnepség a volt Nemzetőrség parancsnokságának egykori épületének udvarában, a Szabadság út 8. szám alatt kezdődött, ahol a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéjére gyülekeztek az emberek.
A megemlékezésen dr. Gémesi György polgármester mondott beszédet.
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket az 1956-os forradalom 53. évfordulója alkalmából! Köszöntöm Önöket itt, az egykori rendőrség épülete előtt, itt, ahol lelőtték a 17 éves Balázsovich Andrást, itt ahol mindig visszatérően emlékezünk, itt ahol Pesti Rudolf barátunk javaslatára fenyőfát ültettünk és később kopjafát állítottunk. Itt, ahová minden esztendőben az emlékezés mély érzéseivel jövünk el és együtt vagyunk. Együtt emlékezünk mindazokra, akik életüket, egzisztenciájukat és családjukat sem kímélve együtt mentek az utcára és szálltak szembe az akkori kíméletlen hatalommal és túlerővel. Emlékezünk arra a hitre, nyitott és őszinte elszántságra, ami összetartotta a tüntetőket és a forradalmárokat. Emlékezünk az 56-os forradalomban megfogalmazott követelésekre és legfőképpen arra, hogy együtt, egységesek voltak, voltunk mi, magyarok egy igazságos, független Magyarország megálmodásában.
Ottlik Géza így fogalmaz: „Aki nem volt ott végig, semmiféle költői képzelőerővel, forradalomért lüktető szívvel sem tudhatja felfogni, mi volt ez. Én sem tudtam volna előre elképzelni, hogy milyen az a boldogság, amivel az ember járt Budapest utcáin, mert nem ismertem, fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen boldogság. A talán túlságosan ronggyá vált élete senkinek sem drágább, mint a haza absztrakt becsülete. Lássa meg az arcokat, vegye észre rajtuk a megkönnyebbült nyugalmat. Mert ez a döntő. Nem bátor elszántság, nem hősies elvakultság, hanem ez a szemükben boldog megkönnyebbülés. Mennek együtt vagy külön, mély boldog nyugalommal neki a tankoknak, a rájuk célzott ágyúknak, gépfegyvereknek. Semmi sem drágább nekik, mint a visszanyert méltóságuk.”
Tisztelt gödöllői emlékezők! Hála Istennek, sokan vannak még, akik részt vettek az akkor történtekben. Sok visszaemlékezést olvashatunk és hallhatunk, melyekben mindig megfogalmazódott, hogy nagyon sokan együtt voltak. Együtt akarták a változást. Ha talán naivan, de hittek abban, hogy az akkori gyötrelmek, megnyomorítás és megaláztatás után kivívhatják a függetlenséget és megkezdhetik együtt egy új, szabad és igazságos Magyarország felépítését. Mint tudjuk, nem sikerült, de a forradalom és annak leverése, az áldozatok, a vér és a fájdalom az elhallgatás szándéka ellenére kitörülhetetlenül beírta magát a magyar történelembe.
És hosszú idő után újra eljött az esély. 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetése újabb alkalmat és lehetőséget teremtettek az együttlétre, az összekapaszkodásra. Vezeklés, a méltóság visszanyerésének a vágya és a jövő újraépítésének együttes érzése sugárzott az arcokon. Együtt voltunk a Hősök terén, vagy együtt a képernyők előtt. Potyogtak a könnyeink és hittük, hogy annyi hazugság, meggyötrés, és megaláztatás után talán újra meglesz az esély visszanyerni a méltóságunkat. Kiderül a teljes igazság és megtörténik egy igazságszolgáltatás is, és végre elkezdhetjük a lelki megtisztulás után az újraépítkezést. És az eredmény mindannyiunk által ismert. A húsz esztendővel ezelőtt kikiáltott Magyar Köztársaság közállapotait a politikai és a gazdasági hatalom megtartásáért folytatott kegyetlen küzdelem, a gazdasági válságra való hivatkozás ürügyén a választási ciklusoktól független egyetemes nemzeti értékek semmibevétele, a mindennapjainkat átitató korrupció, az európai uniós jogszabályi környezetre hivatkozó, a magyar kreativitást gúzsba kötő túlszabályozott jogi környezet, a sokszor megnyilvánuló elképesztő szakmai nihilizmus, a semmit nem kímélő gazdagodási vágy, a soha nem látott morális mélységek, és még sorolhatnám tovább, hogy mik jellemzik.
Maradt-e még valami abból a szándékból, amit Ottlik Géza 1956-ban Budapest utcáin a szemekben látott? Vagy abból az érzésből, amit 1989. június 16-án a Hősök terén együtt élhettünk át? Talán igen. Talán a többség most sem látja másképpen. Ahhoz viszont, hogy újra kezdhessük az építkezést, ahhoz, hogy felépíthessünk egy modern, versenyképes, a kor kihívásainak megfelelő Magyarországot, újra kell rakni az alapokat. Erőt merítve és táplálkozva az 1956-ban megfogalmazottakra, erőt merítve és táplálkozva a 89-es megújulási szándékból. Tisztázva a múltat, előremutató, az egyetemes nemzeti értékeket megtartó világos, a nemzet érdekeit elsődlegesnek tartó cselekvésre van szükség. Ehhez az építkezéshez az ország vezetésére alkalmas és méltó új politikai erőre, megújult szemléletre és bizony itt mindennapjainkban egy nagyon szoros összefogásra van szükség. Nagy a veszélye annak, hogy a romló gazdasági helyzet, az egyre nagyobb szociális feszültségek, az utcán is egyre gyakoribb agresszív megnyilvánulások hatására egyre távolabbra kerülünk egymástól és nem lesz erőnk előre tekinteni és cselekedni.
Talán soha nem volt ennyire szükséges az egymásba kapaszkodás, mint most. Hiszem és tudom, hogy a tisztességes szándékú emberek vannak többen. Mert az elsődleges választóvonal a tisztesség és a tisztességtelenség, a becsület és a becstelenség, az érték és az értéknélküliség, a hazafiság és a hazafiatlanság között van. És ha a mai nap hőseire az ő együttes összefogásukra, harcukra, a 89-es emlékező együttlétünkre gondolunk, akkor lesz erőnk is megtenni a lépéseket. Mint ahogy augusztus 20-án is mondtam, erre az együttes, lelki, szellemi, fizikai építkezésre hívok mindenkit, itt, Gödöllőn. Eddig is meg tudtuk, de ezután talán még tudatosabban meg tudjuk mutatni a világnak, hogy tudunk együtt gondolkodni és cselekedni. A senkit nem elkerülő nehézségek ellenére is, példát mutatva másoknak, lépésről lépésre felépítjük és élhetővé tesszük a minket körülvevő környezetet, lehetőségeink szerint megtartjuk és ápoljuk az értékeinket, és az egymás közötti kapcsolatainkat, ebben a városban, kiemelt figyelmet szentelve a ránk bízott és minket remélhetően követni fogó generációra, mint ahogy Ottlik Géza mondta, a már visszaszerzett, s a már meglévő méltóságunkra.”
Az ünnepi beszéd után Galkó Balázs színművész, Korom Attila gitáros és a Gödöllői Városi Vegyeskar műsorát hallgatta meg a közönség. Ezt követően megkoszorúzták a forradalom emlékére állított kopjafát az önkormányzat, a városi intézmények, párt- és civil szervezetek képviselői.
Az ünnepséget követően a forradalom gödöllői hősi halottjainak, Kiss Antalnak és Balázsovich Andrásnak a sírjait koszorúzták meg a Dózsa György úti temetőben.