Megemlékezés az 1956. október 23-i forradalomról
– Húsz évvel ezelőtt, öt napos polgármesterként az I. Világháborús emlékműnél mondtam el első beszédemet az 1956-os forradalom nemzeti ünnepén – kezdte megemlékezését dr. Gémesi György. – Azóta mindig együtt és méltósággal ünnepeltünk Gödöllőn, emlékeztünk – immár a volt rendőrség udvarán –, az itt hátulról lelőtt 17 éves Balázsovich Andrásra és mindenkire, aki a forradalom, a szabadságharc és az azt követő megtorlás áldozatává lett Magyarországon és határainkon túl. Pesti Rudolf javaslatára 1992-ben fenyőfát ültettünk, majd emléktáblát avattunk Balázsovich András emlékére és kopjafát is állítottunk. Azóta mindenki itt ünnepelt, aki megemlékezett az eseményekről Gödöllőn, felekezetre és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül.
– Még ma is inkább csak az emlékezés napja október 23-a – folytatta –, mert ugyan húsz év alatt sok dokumentum látott napvilágot, filmek és könyvek készültek, de a múlt még túl közeli ahhoz, hogy a teljes valóságot feltártnak tekintsük. Abban egyetérthetünk, hogy 1956-ban valóban forradalom volt Magyarországon, fiatalok és felnőttek léptek fel a zsarnokság megszüntetéséért.
A következőkben felidézte a nap hiteles budapesti kronológiáját.
Beszéde folytatásában kritikusan megfogalmazta, nem mondhatjuk még, hogy kellőképpen élni tudunk a húsz éve kivívott szabadsággal. Ismételten sürgette, újra kell rakni az erkölcsi alapokat, amelyeken felépülhet az a Magyarország, amelyért történelmünk során annyian áldozták az életüket, egzisztenciájukat. Ehhez olyan összefogásra van szükség, amely 1956 forradalmas napjaiban megvalósult.
– Ma nem állnak velünk szemben tankok, nincs idegen, megszálló hatalom, de vannak kihívások. Ezek között a legelső számú a nemzet fogyása. Ne legyen olyan nap, amikor nem gondolunk erre! – hangsúlyozta. – A második nagy kihívás a következő generáció sorsa. Meg kell tanítani nekik, hogy mi történt a magyar történelemben, s őket kell helyzetbe hozni a jövőnkért. Ez is, az is csak akkor sikerülhet, ha a generációk együttműködnek, ha a közéletben nem a pártszínek, hanem a tisztesség, a becsületesség, a nemzet iránti elkötelezettség számítanak majd. Húsz év után itt, Gödöllőn – a közelmúlt történései tapasztalataiból merítve is –, fontos ezekről őszintén és világosan beszélni, hiszen a továbbiakban is együtt fogunk koszorúzni. Ez a kötelességünk, ennek eleget téve lehetünk méltók azokhoz, akiknek 1956-ban egymásba ért a kezük és a válluk.
Az ünnepség a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete és a Gödöllői Városi Vegyeskar műsorával folytatódott, majd a hagyományoknak megfelelően a kopjafa koszorúzásával zárult.
A továbbiakban az 1956-os forradalom gödöllői hősi halottainak, Balázsovich Andrásnak és Kiss Antalnak a sírját koszorúzták meg a Dózsa György úti temetőben.
|
A Gödöllői Városi Fúvószenekar a Himnuszt adja elő |
|
Dr. Gémesi György ünnepi beszédét mondja |
|
A Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének előadói |
|
A Gödöllői Városi Vegyeskar |
|
A kopjafa a koszorúzás után |
|
Megemlékezés Kiss Antal sírjánál |
|
Megemlékezés Balázsovich András sírjánál |