Gödöllő

Városi Információs Portál

Alapértelmezett verzió English version
Polgárok Turizmus Ügyintézés Gazdaság Hírek
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
         1  2  3
 4  5  6  7  8  9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2011.04.27 13:52
Budapest pályázik a 2017-es Világjátékok megrendezésére
Nyomtatható verzió

Budapest pályázik a 2017-es Világjátékok megrendezésére - a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén 30 igen és 1 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló határozatot. Ennek értelmében Budapest adja be a pályázatot Gödöllő, mint társváros közreműködésével, a koordinálást pedig a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) végzi.

A Nemzeti Sportszövetség véleménye szerint az esemény tervezett költségvetési nagyságrendje 11 milliárd forint, a pályázat elnyerése esetén Budapest ebből 2 milliárd forintot vállal, amit négy évre lebontva kell biztosítani. Az NSSZ előzetesen 5 millió forint támogatást kért a fővárostól, amelyet ezen közgyűlési határozattal a főpolgármesteri keretből biztosítanak.
Bihary Gábor (MSZP) a vitában azt mondta, az ügy és annak hasznai is nagyon fontosak Budapest számára, a Világjátékok megrendezésével a város és az ország arculatát is javítani fogják. A fideszes Velkey György azt hangsúlyozta, hogy a gyerektársadalom mozgásszegényen él, emiatt a betegségek gyakrabban jelennek meg náluk. Ennek visszaszorításában is segíthet a Világjátékok megrendezése - tette hozzá.
Hanzély Ákos LMP-s képviselő támogatásáról biztosította a javaslatot, ugyanakkor megjegyezte: remélhetőleg a rendezésre biztosított 2 milliárd forint nem fog hiányozni Budapest költségvetéséből.

Csomós Miklós ágazati főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint a rendező város feladata, hogy biztosítsa a versenyekhez szükséges infrastruktúrát, az ünnepségeket, a résztvevők közlekedtetését, elszállásolását, étkeztetését.
Az esemény direkt és indirekt bevételeket generál, ugyanis a kereskedelmi, média- és jegyár-értékesítéshez jelentős turisztikai bevétel is párosulhat.
A Nemzeti Sportszövetség véleménye szerint az esemény tervezett költségvetési nagyságrendje 11 milliárd forint, a pályázat elnyerése esetén Budapest ebből 2 milliárd forintot vállal, amit négy évre lebontva kell biztosítani. Az NSSZ előzetesen 5 millió forint támogatást kért a fővárostól, amelyet ezen közgyűlési határozattal a főpolgármesteri keretből biztosítanak.
A nem olimpiai sportágakat felvonultató Világjátékokon 32 hivatalos, és 5-6 meghívott sportág szerepelhet, a négyévente megrendezett sportesemény általában 100-150 ország 3500 versenyzőjének részvételével zajlik, és több százezres, akár milliós nézőszám is kísérheti. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége elnökének 2010-es magyarországi látogatásakor már egyeztettek a pályázat beadásáról - áll Csomós Miklós előterjesztésében.
A 2017-es Világjátékokra a nemzetközi szövetséghez (IWGA) május 31-ig kell a pályázatot benyújtani, s előzetesen - Budapest mellett - Fokváros, Moszkva és Wroclaw is jelezte rendezési szándékát. 
Legutóbb, 2009-ben a tajvani Kaohsziungban rendezték meg a Világjátékokat, a magyar csapat egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett. Legközelebb, 2013-ban a kolumbiai Cali látja vendégül az olimpián kívüli sportágak versenyzőit.

forrás: mti



Látogatottság: 1906
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése


Copyright © 2010
Gödöllő Város Önkormányzata
Adatvédelem|Médiaajánlat
Impresszum|Technikai információk|Oldaltérkép
Powered by Webgyár
Design by Monokrome Vision