Gödöllő

Városi Információs Portál

Alapértelmezett verzió English version
Polgárok Turizmus Ügyintézés Gazdaság Hírek
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
 1  2  3  4  5  6  7
 8  9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2014.03.15 19:41
Átadták a „Gödöllő városért” díjakat
Nyomtatható verzió

Bárdy Péter, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium és Egyházzenei Szakközépiskola igazgatója, Six Edit, Gödöllő volt alpolgármestere, civil referense és a Zöld Híd Régió Kft. dolgozói közössége vehette át idén a „Gödöllő városért” díjat, amit hagyományosan március 15-én, nemzeti ünnepünk rendezvénysorozatainak részeként adott át Gémesi György polgármester.



Délelőtt a nemzeti hősökre emlékeztünk, az esti ünnepség pedig arra ad lehetőséget, hogy a helyi teljesítményeket ismerjük el – ezekkel a szavakkal kezdte köszöntőjét Gödöllő polgármester. A kitüntetettekről elmondta, Six Edittel a rendszerváltás óta együtt dolgoznak, tevékenysége sokkal több volt, mint az alpolgármesteré, vagy civil referensé. Az ő tiszta gondolkodása és élete, a tőle kapott sok-sok mosoly, komoly feszültségek megoldását segítette. Bárdy Péterről szólva Gémesi György kiemelte: Az iskola vezetése mellett a közösségépítés, a városért végzett tevékenysége tette méltóvá az elismerésre, a díjazott Zöld Híd Régió Kft-ről pedig úgy fogalmazott: munkatársai 109 településen szolgáltatnak nemzetközi színvonalon.
Az elismerések átadását követően a díjazottak közül elsőként Six Edit mondott köszönetet: „Köszönöm a polgármester úrnak, hogy 25 éve munkatársának választott, a lehetőségeket, a sok tervet amit elfogadott. Jó lenne ezt a szép díjat szétaprózni, mert semmit sem egyedül csináltam. Sok munkatársam volt.” Kijelentette, tisztelettel és hálával gondol azokra, akik munkája során megkeresték őt és bizalmukba fogadták. „Hálás vagyok Istennek, hogy 31 éve Gödöllőre vezérelt” – jelentette ki az egykori alpolgármester asszony.
„Mindig azt tapasztaltam, hogy ahol az emberek között szeretet van, ahol az emberek szeretettel kapcsolódnak egymáshoz, onnan alkotó lendület, vállalkozási szellem indul ki. A szeretet a közösség összetartója.”  Bárdy Péter Teleki Pálnak ezen gondolataival mondott köszönetet az elismerésért. Kitért arra, ennek a szeretetnek az erejét ő maga is megtapasztalta, s megtisztelő számára, hogy személyét ilyen fontosnak tartja a város, amit a benne lakók tesznek igazán széppé, ők adják Gödöllő lelkét.
A Zöld Híd Régió Kft. nevében hárman vették át az elismerést: Gyenes Szilárd ügyvezető igazgató, Köles Krisztián ügyvezető-igazgató helyettes és Ollári Dóra gazdasági igazgató. Nevükben Gyenes Szilárd mondott köszönetet, aki úgy fogalmazott: Ez a harmadik elismerés a várostól: az első volt a bizalom, amit a polgármestertől kaptak,  a második a lakosság türelme, amit akkor tanúsított, amikor problémákkal kellett szembenézniük, ez pedig a harmadik, amit szeretnének azzal megköszönni, hogy igyekeznek minden nap jobban szolgáltatni.
A díjazottakat ünnepi műsor köszöntötte Benedek Krisztina és Pertis Szabolcs, a  Cibri énekegyüttes, a Talamba Ütőegyüttes,, Manninger Katica, Vida Bernadett, Asztalos Dorottya (cselló) és Bolyos Koppány (zongora) közreműködésével.

Bárdy Péter igazgató tősgyökeres gödöllői családból származik. Általános iskolai, valamint középiskolai tanulmányait is Gödöllőn végezte, utóbbit annak az intézménynek diákjaként, ahol később pedagógusként munkába állt. Jó tanuló, s egyben élsportoló diák volt.  Érettségi után az ELTE biológia-kémia szakán szerzett középiskolai tanári oklevelet. Ezt követve a Török Ignác Gimnázium tanáraként helyezkedett el. Munkája során mindig a diákok egészséges, értékorientált nevelését, használható tudás átadását tartotta a legfontosabbnak.  Az újonnan induló Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban előbb óraadó feladatokat vállalt, majd igazgatói megbízást kapott. Munkájának eredményessége abban is mutatkozik, hogy Magyarországon az általa vezetett intézményben vezették be elsőként az egyházzenei szakközépiskolai tagozatot. Az igazgatói munkája mellett eredményes nevelői szakmai tevékenységét az általa felkészített versenyzők tanulmányi versenyeken elért eredményei bizonyítják. Tevékeny résztvevője a városban működő közművelődési és sport tevékenységnek, 2000 óta a Teleki Pál Egyesület titkára és oszlopos tagja a népszerű Cavaletta ad-hoc Színháznak.

Six Edit 1991-től a Forrás vezetőjeként 1998 és 2002 között alpolgármesterként, ezt követően önkormányzati főtanácsadóként majd 2007-től civil referensként tevékenykedett Gödöllő városáért. A rendszerváltás során a kezdetektől részese volt a helyi politikai változásnak.  Az első képviselő–testületnek tagja volt. 1998-2002 között az alpolgármesteri pozíciót is betöltötte. Mindig is fontosnak tartotta az idősekkel, a betegekkel és az elesett emberekkel való törődést, gondoskodást. Számára egy betöltött funkció nem a titulust jelenti, hanem a munkát, az azzal járó feladatot. Nem az előnyöket kereste, hanem igazi keresztény emberként azt nézte kin, hogyan tud segíteni. Eredeti munkáját is talán ezért választotta. Az egészségügyben helyezkedett el, majd dolgozott évtizedekig. Ápolóként az egyik legnehezebb feladatot választotta, szellemi sérült embereket gondozott. Későbbiekben, a Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjeként is az elesett emberek segítését tartotta szem előtt. Alpolgármesterként a szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális és civil ügyek tartoztak hozzá. Civil referensként nagyban hozzájárult a Civil kerekasztal létrejöttéhez, a Civil ház megalakulásához, és a Belvárosi Napokon a Civil utca szervezéséhez. Jelenleg a Segítség Közalapítvány titkára, a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány titkára, a Máriabesnyői Egyházközösség aktív tagja.

A Zöld Híd Régió Kft. sokoldalú tevékenységet folytat Gödöllőn. A lakosság hulladékának begyűjtésével, feldolgozásával, újrahasznosításával foglalkoznak, munkájukat magas színvonalon végzik. Települési hulladék begyűjtési szolgáltatásuk, mint komplex közszolgáltatás, 2010 óta már több mint 30 ezer család számára elérhető Nógrád és Pest megyékben. Több mint 200 embernek adnak munkát, közvetlenül foglalkoztatott, saját dolgozóik száma elérte a 160 főt. Feladataik közé tartozik a kommunális hulladékgyűjtés, a szelektív hulladékgyűjtés, a zöldhulladék gyűjtés, az elektronikai hulladékgyűjtés, a házi komposztálás, a lomtalanítás és a hulladékgazdálkodási rendszerfelügyelet. Támogatják a fiatal pályakezdők munkához jutását, szakmai tapasztalataik megszerzését. Őszinte meggyőződéssel vallják, hogy az itt élő emberek megértő támogatása, növekvő környezeti kultúrája révén olyan környezetet hagyhatunk utódaink számára, melyért nem kell szégyenkeznünk.

 

 

 

 

 


Látogatottság: 3973
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése


Copyright © 2010
Gödöllő Város Önkormányzata
Adatvédelem|Médiaajánlat
Impresszum|Technikai információk|Oldaltérkép
Powered by Webgyár
Design by Monokrome Vision