A 2000-ben Gémesi György és Koltay Gábor filmrendező által alapított Magyar Szabadságért Díjat minden évben olyan személyiségek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben nagymértékben hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez, alkotásaikkal, tevékenységükkel a magyarság megmaradását szolgálják. Idén Jókai Anna vehette át a díjat, amit Gémesi György polgármester, a Magyar Szabadság Napja Alapítvány kuratóriumának elnöke és Koltay Gábor, a kuratórium tagja adott át, aki egyben méltatta is a kitüntetettet.
Mint mondta, az elmúlt évtizedek többszörösen összekuszált értékrendű, értékvesztett világában különösen nagy szükség van az olyan mélyen érző, tenni akaró, hazájukat szerető, szilárd értékrenddel felruházott emberekre, mint Jókai Anna. Ők segítenek rátalálni a helyes útra és szellemi igazodási pontokat állítanak fel. „Nekünk, kereső embereknek szükségünk van ezekre a szellemi igazodási pontokra, hiszen gyarló módon sokszor esünk abba a csapdába, hogy azt és abban hiszünk, amit sokszor és hangosan mondanak nekünk. 
Ha Rád gondolok, számomra mindenekelőtt az a szó jut először eszembe, hogy: SZERETET. Szeretet a Teremtő, szeretet embertársaid, szeretet megcsonkított hazánkban és az elszakított nemzettesteken egyre fogyatkozó közösséged felé. Ma, amikor szétzilált körülményeink közepette oly gyakran követjük el egymás ellen a szellemi gyilkosságok sorozatát, amikor nincs az a nemzeti sorskérdés, amelyben mi, magyarok egyet tudnánk érteni, mindennél nagyobb szükségünk van a mély belső meggyőződéssel átélt hitre, a magasabb teremtő akarat tiszteletére, s a testvéri szeretetből fakadó együttérzés, szolidaritás érzésének naponta felmutatott példáira. Csak ennek segítségével válhatunk újra erős és összetartó közösséggé. Ehhez kapunk Tőled segítséget, lelki erőt, reménysugarat.”
Koltay Gábor beszédét Jókai Anna Ima Magyarországért című versének idézetével zárta: „Öregisten, Nagyisten / mit akarjunk s mit nem: / törvényed vezessen / hogy e kis nép oda ne vesszen  / át ne lyukadjon helyünkön a térkép / ki ne radírozzon a világi lét végképp / serkentsd fel szolgád a Magyarok Istenét / kend meg könnyektől elhomálylott szemét / küldd le a magasból újra e véres-veres földre / tartsd köztünk szellemét most és mindörökre. /A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent / - hiszen az életünk hovatovább ráment – / mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment. „

A díj átvételét követően Jókai Anna úgy fogalmazott: Számára ez a díj azért is fontos, mert nem protokolláris elismerésből, hanem szeretetből kapta.
„Talán azért kaptam, mert nemcsak szeretem a szabadságot, hanem tisztelem is. Ugyanis nagyon sok ember van hazánkban és szerte a világban, aki magát szabadságharcosnak nevezi, anélkül, hogy a szabadság fogalma mellé odatenné a felelősségnek a fontosságát. A szabadság felelősség nélkül, szabadossággá és pusztító erővé válik. Mi nem a szabadosságra esküdtünk fel, nem is ezt várjuk az életünktől, hanem azt a felelősséget, amikor tudjuk, hogy milyen irányba használhatjuk a szabadságunkat… Én hiszem, remélem, hogy ez a föld, ez a haza, ahová gyökereztetett az isteni szándék, ez meg fogja találni a maga hivatását ebben a kaotikus világban. Hiszem, hogy válhat példanemzetté, anélkül, hogy gyűlöletre adakozná a saját önbecsülését. Hiszek benne. Nagyon kevés erővel, de azzal a kevéssel ami van, halálomig szolgálni fogom.” Jókai Anna zárógondolataival folytatta a méltatásban idézett versét. Mint mondta, sokszor elgondolkodott azon, ma is úgy fejezné-e be, mint 2002-ben. „ Azt gondoltam, talán azt mondanám:  Janicsárék mentek, amit tudtak, vittek, / de el nem lophatták csíráját a hitnek. / Volt, van, és lesz Magyarország. / Bimbóit Isten méhei beporozzák.”