Daróczi László, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a magyarországi halfogyasztás az egyik legalacsonyabb az unióban, ezen kívánnak a mostani kezdeményezéssel változtatni.
Tavaly az egy főre eső halfogyasztás 6,3 kilogramm volt, míg az uniós átlag 24, a világátlag pedig 19 kilogramm - ismertette Lengyel Péter, az FM halászati osztályvezetője.
Lévai Ferenc az MTI-nek elmondta: a magyar haltermés az idén várhatóan érdemben nem változik a múlt évi 22-24 ezer tonnához képest. A magyar halak minősége jó, és mivel több országban is halhiány alakult ki, így keresett lett például Romániában és Németországban is. Az export mennyisége az idén várhatóan eléri a 15 százalékot.
Magyarországon évente mintegy 8-9 ezer tonna belföldi étkezési hal fogy, amelynek a fele ponty. Ez a mennyiség a teljes hazai fogyasztás 60 százaléka, a többi import termék.
A halfogyasztás népszerűsítésére Lévai Ferenc ismertetése szerint a mostani uniós költségvetési időszakban mintegy 800 millió forint áll rendelkezésre.
MTI