Gödöllő

Városi Információs Portál

Alapértelmezett verzió English version
Polgárok Turizmus Ügyintézés Gazdaság Hírek
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
 1  2  3  4  5  6  7
 8  9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2017.10.23 17:26
Emlékezés ’56 hőseire
Nyomtatható verzió

Jelentősen átformálta az időjárás az október 23-ai megemlékezést Gödöllőn. Bár a Bezsilla-villa, az egykori Nemzetőrség épülete előtti kopjafához kihelyezték a koszorúkat, az ünnepi programot a Művészetek Háza konferenciatermében tartották meg. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából megtartott rendezvényt az ’56-os Szövetség tagjai is megtiszteltek jelenlétükkel.


Megemlékeztek arról is, hogy ez a nap kettős ünnep Magyarországon: 1956-os forradalom kitörésének és 1989 óta a Magyar Köztársaság kikiáltásának napja.
Az ünnepi program során felelevenítették a forradalom kitörésének mozzanatait, majd Gémesi György polgármester felkérésére idén egy gödöllői fiatal, Bárdy Péter osztotta meg gondolatait a megjelentekkel.

Beszédét itt közöljük:
„A szerencse a véletlenben az volt, hogy ’56. október 23. napja nem Monostoron ért bennünket, hanem [Budapest] kellős közepén. Aki nem volt ott végig, semmiféle költői képzelőerővel, forradalomért lüktető szívvel, akár lángelmével sem tudhatja felfogni, mi volt ez. Én sem tudtam volna előre elképzelni, hogy milyen ez a boldogság, amivel az ember járt Budapest utcáin – mert nem ismertem, egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen boldogság.”

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Polgármester Úr, Jegyző Asszony! Gödöllő város képviselői, díszpolgárai!

Tisztelt ünneplő gödöllői polgárok!

Az iménti gondolatokat Ottlik Géza fogalmazta meg, szavaira pedig mi, gödöllőiek egy kicsit talán jobban is felfigyelünk, hiszen a kommunista hatalomátvétel és a Rákosi-diktatúra első éveiben Ottlik itt élt településünkön, Monostoron, ahogy Buda című regényében Gödöllőt hívta. Ottlik szavai rámutatnak ’56 egyik alapélményére: a felszabadultságra, a megkönnyebbülésre, az örömre. Ez az öröm sugárzik a képekről, a videófelvételekről, erről tanúskodnak a forradalmat megélt polgártársaink beszámolói. Gödöllőn hasonló volt a helyzet. Sepetán Róbert történeti munkája szerint „a község központjában ünnepi hangulat uralkodott.” A gödöllőiek miután leverték a vörös csillagot a Járási Tanács épületének faláról, a Petőfi-szoborhoz vonultak, hogy kitűzzék a magyar zászlót a szobor esküre emelkedő kezébe, és elénekeljék a Himnuszt.

Október 23-a és az azt követő néhány nap ünnep volt. Akkor, 1956-ban is ünnep volt, nem csak ma. De mit ünnepelt a magyar nép egy totális diktatúra idején?

Ottlik – Buda című regényében Medve Gáborként – ezt így fogalmazza meg: „A rongy, a talán túlságosan ronggyá vált élete – senkinek sem drágább, mint a haza absztrakt becsülete. […]Mennek együtt vagy külön, mély, boldog nyugalommal neki a tankoknak, a rájuk célzott ágyúknak, gépfegyvereknek. Semmi nem drágább nekik, mint a visszanyert emberi méltóságuk.” Eddig az idézet.

’56 az emberi méltóság visszanyerésének ünnepe volt, a más valamiért vagy másokért való küzdelem, az önfeláldozás felszabadító érzésének pillanata.

A forradalom, természetesen, nem csak ünnep volt, súlyos véráldozatokat is követelt, itt, Gödöllőn is. Az eseményeket jól ismerjük. Ahol néhány perccel ezelőtt – a nagy eső ellenére is – mi békében, együtt koszorúztunk, ott 61 évvel ezelőtt a rendőrség sorozatot lőtt a 4-500 fős fegyvertelen gödöllői tömegbe, a 16 éves Balázsovich András pedig életét vesztette. A rendőrség még aznap, az éj leple alatt, titokban akarta eltemettetni, a család azonban ezt nem hagyta. Ehhez képest, másnap reggel még többen jelentek meg ugyanott, ugyanott, ahol előző este a rendőrség belelőtt a tömegbe. Balázsovich András gyilkosainak kiadatását követelték. Mindeközben a község hősi halottjának házánál, a kis András ravatalánál sorra jelentek meg magánemberek éppúgy, mint a település intézményeinek vezetői. Pár nappal később hatalmas tömeg gyűlt össze a gödöllői temetőben, hogy utolsó útjára kísérjék a sortűz 16 éves áldozatát. Három vallás lelkipásztorának búcsúztatója, nemzeti színű lobogóval letakart koporsó, a honvédség, valamint a nemzetőrség díszlövései – a legnagyobbaknak kijáró tisztelet. Gödöllő közössége tudta, hogy Balázsovich András mindannyiukért halt meg.

1956 óta több mint 60 év telt el. Ennek közel fele pedig már a rendszerváltás utáni időszakra tehető. Nekünk, akik a ’80-as években vagy később születtünk, már nincs személyes tapasztalatunk arról, milyen volt az élet Magyarországon az ’56-ot követő évtizedekben. Mindez pedig sokaknak, sok fiatalnak nehezen értelmezhetővé, a történelemben nehezen elhelyezhetővé teszi az időszakot.

Amikor sorra azt halljuk, hogy a régi rendszerben, a boldog békeidőkben minden jobb volt, amikor Kádár Jánost sokan „Kádár apánk”-ként emlegetik, amikor azt látjuk közvélemény-kutatásokban, hogy a megkérdezettek fele ugyanúgy pozitívnak ítélni Kádár János történelmi szerepét, mint Nagy Imréét, akkor fiatalként, a kort meg nem élt emberként nehéz eligazodni, tisztán látni a XX. század második felét illetően. Úgy tűnik, hogy máig nyúlóan sokak számára ,,sikeres” volt a kommunista politikai mítoszalkotás és történelemhamisítás.

A személyes élményeknek, a nagyszülőkkel történő beszélgetéseknek, az iskolai, városi ünnepségeknek ezért is van kiemelt jelentőségük. Megélhetővé, átélhetővé teszik az egykor történteket.

Amikor például jó 15 évvel ezelőtt, még a Premontrei Gimnázium diákjaként minden év októberében meghívott vendégeinket, Pongrátz Gergelyt, Karátson Gábort vagy Wittner Máriát hallgattuk, amikor Pongrátz Gergely, a Corvin-köz egykori főparancsnoka úgy nyújtotta át a dedikált könyvét nekünk, gimnazistáknak, hogy mindannyiunknak egyesével a szemébe nézett, és megkérdezte, hogy ugye el fogod olvasni a könyvet, ezekben a pillanatokban világossá válik, hogy mit jelentett ’56, az azt követő megtorlás, majd a kádári diktatúra. Ilyenkor válik világossá, hogy Rákosi és ’56 között éppen olyan éles a határvonal, mint ’56 és Kádár között, vagy később a Kádár-rendszer és a ’89/90-ben létrejött jogállami Magyarország között.

1956-ot azonban nem lehet relativizálni. ’56-ban minden egyértelmű volt, minden igaz volt, a legmélyebb értelmében igaz volt. ’56-ban nem lehetett megalkuvónak lenni, nem lehetett félrenézni, nem lehetett elvtelen kompromisszumokat kötni. Egy fegyvert nem lehetett félig erre - félig arra fordítani. El kellett dönteni, hogy az ÁVÓ vagy a forradalmárok felé nézzen a puskacső.

Velem egykorúak, nálam fiatalabbak, sokkal fiatalabbak, gyerekek is harcoltak az utcákon. Hasonló helyzetben vajon lennének-e közöttünk, közöttünk ma élő fiatalok között, Balázsovich Andrások és Kiss Antalok? Vajon én, vagy Ti, diákok, cserkészek, lennénk-e olyan bátrak, mint ők voltak. Nem tudom. Hiszek benne, hogy igen. De bízom abban is, hogy erről soha nem kell megbizonyosodnunk.

Nekünk már nemhogy fegyvert nem kellett a kezünkbe fognunk, mint nagyszüleinknek vagy dédszüleinknek, de még csak diktatúrában sem kellett felnőtt életet élnünk. Mi, akik a ’80-as években vagy később születtünk, már egy szabad világban nőttünk fel, az egyéni és politikai alapjogok széles köre biztosított számunkra.

Mindezt 1956-tól és 1989-től kaptuk. A forradalom és a szabadságharc ugyan elbukott, de bő három évtizeddel később értelmet nyert. ’89-ben ’56 követelései valósultak meg.

Hálás köszönet ezért szüleink, nagyszüleink és dédszüleink generációjának, mindenkinek, aki a rendszerváltás előtti évtizedekben akár egy kicsit is hozzájárult ahhoz, hogy mi egy szabad Magyarországon, egy szabad Gödöllőn élhessünk.

Legfőképp természetesen azoknak, akik életüket kockáztatták a forradalomért. Emellett köszönet mindenkinek, aki egy levert forradalom után is nyíltan vagy titokban, de dolgozott a diktatúra megdöntéséért. Volt, aki szamizdat cikkeket írt, más könyveket csempészett.  Elévülhetetlen érdemei vannak annak is, aki szűk környezetében harcolt saját eszközeivel: titokban hittanra járatta gyermekeit, tanárként a történelem óra utáni szünetben vagy szülőként a vasárnapi ebéd mellett kiegészítette a hivatalos történelem tananyagot, vagy mert arról beszélni, hogy határainkon túl is élnek nemzettársaink. Köszönet azoknak is, akik ellenzéki szerepet vállaltak a ’80-as évek végén, vagy akik az Antall-kormány idején részt vettek a demokratikus intézményrendszer kiépítésében és megszilárdításában.

Mi, fiatalok, már egy szabad, európai, alkotmányos demokráciát kaptunk.

A szabadság ajándékával azonban felelősség is jár.

„A jogállamiság [ugyanis] nem statikus állapot, hanem követelmények rendszere” – ahogy ezt Sólyom László, volt köztársasági elnökünk megfogalmazta.

Ezt a követelményrendszert kell megvédenünk, ha szükséges napról napra, évről évre, kormányzati ciklusról kormányzati ciklusra.

Az elmúlt 25 évben, főleg talán az elmúlt 15 évben, a jogállamiság egyes kritériumai súlyosan sérültek. A demokrácia személyi és intézményi garanciáinak megsértése egyik időszakban a rendőrség, a másikban az ügyészség politikai célokra történő felhasználásában öltött, ölt testet. A fizikai erőszakot az egyik időszakban a gyülekezési jog, a másikban a népszavazáshoz való jog mint alapvető politikai jogok korlátozására használták fel. Hol önkényes jogalkotással, hol önkényes jogalkalmazással kellett szembesülnünk.

Gondoljunk bármit egy-egy adott kormányzati ciklusról, egy-egy személyről vagy pártról, függetlenül attól, hogy egy ciklus szakpolitikai döntéseinek nagy részével egyetértünk, vagy sem, az ’56-ban és ’89-ben kivívott alapjogokat, a demokrácia kereteit mindig meg kell védenünk.

Ezekért a keretekért, a jogállamiság követelményrendszeréért kellett kiállnunk 1956 után fél évszázaddal, 2006-ban és 2016-ban is.  De ezért kell majd kiállnunk 2026-ban és 2036-ban is.

’56 emléke, az ’56-os hősök tisztelete kötelez erre mindannyiunkat.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

*
A beszédet követően a Club Színház tagjai – Farkas Lilla, Gecse Gábor és Madarász Mácsai Mária – irodalmi művekkel és a visszaemlékezésekkel idézték fel a forradalom eseményeit.
A rendezvényt követően az emlékezők hagyományosan a Dózsa György úti temetőben is lerótták tiszteletüket Balázsovich András és Kiss Antal sírjánál.
 


























Látogatottság: 861
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése


Copyright © 2010
Gödöllő Város Önkormányzata
Adatvédelem|Médiaajánlat
Impresszum|Technikai információk|Oldaltérkép
Powered by Webgyár
Design by Monokrome Vision