A Holnap Városáért 2015 díjban részesült Gödöllő

„A Holnap Városáért 2015” díjat kapott Gödöllő városa a City Hungary program pályázatán „ A Művészet, a kultúra, az örökség megőrzéséért” kategóriában.


A díjat január 21-én adták át Budapesten, a Megyeházán. Az eseményen dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának az elnöke, korábbi nemzeti erőforrás miniszter mondott köszöntőt.
Az ünnepélyes átadáson elhangzott: Gödöllőn rendszeresek a rangos zenei koncertek, kiállítások, s az önkormányzat a városi rendezvények mellett nagy hangsúly helyez a művészeti csoportok, civil szervezetek támogatására is. A színvonalas programok koordinálására létrehozták a Kulturális Kerekasztalt, s nagy figyelmet fordítanak a fiatal tehetségek elismerésére – az önkormányzat 2015-ben e célból „Gödöllői Talentum” díjat alapított.
A méltatásban Takács Júlia, a City Hungary ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: Gödöllőnek védjegyévé vált a kultúra.
A díjat L. Péterfi Csaba, a polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója vette át.











(c) Korondi Judit felvételei