2010.11.05 21:41
Remsey Jenő emlékév: tanítványok megemlékezése
Nyomtatható verzió
Már csak egy hónapig, november 21-ig látható a Gödöllői Városi Múzeumban a Remsey kiállítás, amely központi eseménye annak a rendezvénysorozatnak, amivel városunk megemlékezik az egykori gödöllői művésztelep alkotója, Remsey Jenő
György születésének 125., és halálának 30. évfordulójáról.
Az érdeklődők a festményei, a róla készült fotók és irodalmi munkásságának emlékein keresztül ismerhették meg életművét. A március 20-án megnyílt kiállításhoz több program is kapcsolódott. Múzeumi kávéház, szakmai nap, irodalmi
est mutatta be a neves művész pályáját. Nem sokkal a tárlat zárása előtt, november 5-én tanítványai, tisztelői, Remsey András, Szekeres Erzsébet, Bada Márta, Debreczeni Zsófia, Lőrinc Ferenc, Kresz Albert, Vidák István és Nagy Mari emlékeznek
meg mesterükről.
Igazi különlegesség lesz az emlékév záróeseménye. A festőművész, költő és író, György barát című drámáját 1942-ben mutatták be a Kolozsvári Nemzeti Színházban. A darab szereplője Martinuzzi Fráter György, aki a három részre szakadt
ország összetartásán, a nemzet egységesítésén fáradozik, de a nemzeti közöny és széthúzás miatt elbukik, s tragikus hősként pusztul el.
Az előadás a II. világháború idején átpolitizálódott és óriási sikert aratott. Decemberben a gödöllői közönség is láthatja majd a művet, a Garabonciás társulat előadásában.
Látogatottság: 3926